Értékelés (4.5 / 4 ):
     |
Értékelj te is:
|
Kedvencnek Jelöl |
Schmuck Andor: 3 kívánság 2012. január 04., szerda 14:15
A mindig jó hangulatú Schmuck Andort még az óév végén kaptuk mikrofonvégre: többek közt örömmel közölte velünk, hogy idén 31-re esik szilveszter. Emellett terveiről is beszélt.
Andor – aki fogyására utalva tartós fogyasztási cikknek bélyegezte magát rögtön az interjú elején – nem fogadkozós típus, így inkább terveiről beszélt a Tabu Tv kameráinak – illetve arról, mit is szeretne a jövő évre: „Abban bízom, hogy Ámor nyila el fog találni, és ha eltalál Ámor nyila, és ez egy kölcsönös találkozás lesz, akkor a magánéletben egy kicsit nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb évet szeretnék. Jó, hogy ha az ember éli az egyszerű szinglik életét, de azért jó érzés az is, ha esténként van kivel beszélgetni, odabújni, hogy másról már ne is beszéljek.”
„2012 a generációk közötti párbeszéd és szolidaritás éve, és ez – ahogy mondani szokták – sok feladatot fog adni. A Tisztelet Társaságával egyetemben ki kell találnunk olyan programokat, amik elősegítik azt, hogy például ne felejtsétek el felhívni a szüleiteket.” – meséli a politikus, hozzátéve, hogy igazi öröm neki, hogy több tízezer tiszteletbeli nagymamája és nagypapája van, akiktől tanulhat és akikre odafigyelhet.
Mint tudjuk, három a magyar igazság, így Andortól is begyűjtöttük a harmadik kívánságot is: „A harmadik dolog, amit szeretnék elérni egy nehéz dolog lesz: februártól elkezdem az edzést, és abban bízom, hogy októberben a maratoni futáson el tudok indulni, mert ez még kimaradt az életemből , ez a 42 kilométernyi szenvedés.” – látható és hallható a Tabu Tv videójában.
Kapcsolódó - hírek a témakörben
|
|
|