Facebook
TabuTV
Regisztrálok
Regisztráció Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Kiszel Tünde gyermekszépségversenyen árulja meztelen képeit
Kapcsolódó - video
Értékelés (4 / 5 ):
Értékelj te is:
Kedvencnek Jelöl


Kiszel Tündének már egy mosoly is elég
2011. június 30., csütörtök 12:59


Kiszel Tündének már egy mosoly is elég Volt, aki csak ki akarta próbálni, de olyan is akadt, aki határozott célokkal érkezett a VII. Little Miss & Mister Hungary Gyermekszépségversenyre: ”Én már nyertem egyszer és most megint szeretnék”- árulta el az egyik induló a Tabu Tv riporterének.

Kiszel Tündének - aki a zsűriben foglalt helyet - a mosoly a legfontosabb, tudtuk meg kislányától, Donatellától. Tünde elárulta nekünk, hogy a kisugárzás és a mosoly áll az első helyen a szempontjai között.”Egy szép mosollyal engem le lehet venni a lábamról.”

Azonban Giginél - aki szintén zsűrizett - nehezebb dolga volt a versenyzőknek, hiszen az ő szempontrendszere sokkal összetettebb volt, mint Tündéé. Neki az összkép az, ami igazán számít. Mint mondja, nem elég egy bájos mosoly. „Elengedhetetlen, hogy a leányzó tudja magáról, hogy ő egy csinibaba”- mondta az egykori villalakó. Véleménye szerint, egy nemzetközi versenyhez feltétlenül szükséges, hogy egy versenyző szeressen a színpadon állni és minden összhangban legyen rajta. Zárszóként csak annyit mondott: „Kemény lesz a pontozás”.

Az indulók közül többen is tánccal próbálták meg levenni a zsűrit a lábáról, de felcsendült Fluor „Mizuja” is két csöppség előadásában. Az egyik versenyző elárulta a tabutv.hu riporterének, hogy a versenyt általában több hónapos felkészülés előzi meg, de olyan is akadt már, akinek nem volt ennyi ideje, hiszen a verseny előtt egy nappal tudta meg, hogy benevezték.




Kapcsolódó - hírek a témakörben


Miksi Mari
Kiszel Tündének már egy mosoly is elég
Undoritó ez a tabu,most már nagyon elegem van. Ti csináljátok a sztárt a banyából??? minndenap mi a francnak kell erről a léhütő szipirtyóról irni??? hogy azt sztár már?
szeretném megismerni cool írok neki hozzászólok
Marosi Péter (Peti-Pbj)
Maksi Mari hadjad már a gyerekeket legozni! :D Szerintem lehetne jobb is a Tabu tv, csak most éppen ezekről kötelező beszélni. Szerintem te is tudnál olyan sztárt, vagy legendát mondani, akiről érdemes és mégsem tartozik bele az utcán kolbászolló celebek közé. Egyszer komolyan kíváncsi lennék arra, hogy Kiszel Tündibündi miért is sztár?
Miksi Mari
Péter! Én egyet tudok hogy a tv2 és a retek összefogva a két napilap bulvárral és a heti bulvármagazinokkal /akik tagjai szinte ugyanazok/ csinálják a sztárokat
Miksi Mari
folytatom: A többi kereskedelmi kiscsatornáknál dolgozókat nagyon ritkán szinte sohasem látom itt hogy irnának róluk bármit is, Gondolom nem tejelnek a kiscsatornák ezért nem is irnak az ott dolgozókról. Az mondjuk rejtély,hogy a naplopó Kiszel miképpen van benne az ujságban gondolom kell egy bohoc, csak hát mindig elfelejtik hogy a bohoc szakma a világ legnehezebb hivatása mert a bohocon nem nevetnek az emberek hanem vele együtt nevetnek kiszelen meg szánakoznak és mondják,hogy avén bohoc.
Marosi Péter (Peti-Pbj)
Én annyit tudok Kiszel Tündéről, hogy a német RTL adón ment 20 évvel ezelőtt a Tuti-Fruti műsor ahol ép vetkőzött, azóta lófaszt se tusok róla. Ha e miatt még a sztár világában érzi magát egészségére. Szerintem egy hatalmas nagy nulla!
Bajnok Alexandra
Kész majmokat csinálnak ezekből a 8-9 éves kislányokból...persze szerintem is smink kell nekik csak is az aztán majd csodálkoznak,hogy 20-25 éves korukra milyen lesz az arcuk pár év múlva meg ki se mernek lépni az utcára smink nélkül..-.-
   







Impresszum Kapcsolat Médiaajánlat Adatvédelmi nyilatkozat Tabu TV Arca Pályázat Karrier