Értékelés (3.5 / 4 ):
     |
Értékelj te is:
|
Kedvencnek Jelöl |
Csonka Andrást könnyű boldoggá tenni 2011. november 17., csütörtök 12:10
A Nyugati téri McDonald’s-ban találkozhattak a hamburgerek szerelmesei Csonka Andrással, a gyorsétterem lánc Nemzetközi Gyermeknapján.
Hazánkban ismét beálltak a celebek a McDonald’s pultjai mögé. Az esemény apropója nem más volt, mint a már hagyománynak számító jótékonysági akció, melynek főszereplői a beteg gyerekek.
A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány 1994 óta segít magyar családokon, Budapesten és Miskolcon található Ronald Házakat több ezer magyar család vehette igénybe, hogy súlyosan beteg gyermekük mellett lehessenek a kezelések ideje alatt. A Ding- Dong Király már több éve kampányol a nemes cél mellett.
„Ebben az akcióban már nem először veszek részt. Nagyon bízom az emberek jóindulatában, hiszen ez egy fontos nap, mert segíteni fogunk.” –mondta.
Kisgyermekként ugyan rajongott a gyorsétteremi menükért, mostanában már nem látogatja rendszeresen a Mekit. Ha viszont egyszer-egyszer betéved, nem gondolkodik sokat azon, hogy mit válasszon. Számára a BigMac és a dupla sajtburger jelentik az örök szerelmet.
„Vannak időszakok, amikor nagyon megkívánom. Elég unalmas vagyok, maradok a régi, jól bevált dolgoknál. Engem boldoggá lehet tenni ennyivel is.” - árulta el a Tabu Tv-nek a műsorvezető.
Kapcsolódó - hírek a témakörben
|
|
|