|
Nyerd meg a Pengefutár című fantasztikus könyv egyikét a Booker.hu felajánlásából!
Nyeremény kategóriája:
Havi nyeremény
Néhány szó a nyereményről:
Az önmagába visszatérően végtelen multiverzum világai között, attól függően, hol helyezkednek el, vannak varázsosabbak (defelé) és varázstalanabbak (nefelé). A mágusok feladata, hogy valamennyit lehetőleg defelé irányba tereljék. Egyes világokon nyíltan tevékenykedhetnek, másokon csak titokban. Az, amit mi Földként ismerünk, az utóbbi kategóriába tartozik.
Rupertnek, a zöldfülű mágusnak – aki mellesleg, polgári foglalkozását tekintve programozó, tehát kötetlen munkaidőben dolgozik a mi világunkban – hirtelen két sürgős munka szakad a nyakába. Egyrészt, mivel idős mentora meghal, neki kell megtalálni az utódját. Igaz, kap egy listát a lehetséges jelöltekről, de egyiknek sem sikerül a nyomára bukkannia, mintha menekülnének előle. Másrészt, mivel valaki egy elegáns mozdulattal a levegőbe röpítette a multiverzum középpontjában található Koryfón Birodalom teljes uralkodócsaládját, a túlélő vezetőség a fiatal varázslót kéri fel arra, hogy legalább egyet kerítsen elő a rejtett helyen nevelkedő trónörökösök közül, mielőtt még kitörne az anarchia az elcsászártalanodott világokon – ami pedig az egész multiverzumra hatással lenne.
A 21. századi Amerika egészségügyi rendszere összeomlott, a törvénykezés az ellátást az állampolgárok teljes és végleges sterilizálásához köti, a kórházakban pedig az orvosokat komputerek és robotok váltják föl. Mindezzel a kormányzat a vérengzésbe torkolló egészséglázadásokra keresett megoldást, de a helyzetet némiképp túlreagálta. A rendszerből kikerültekkel illegalitásba menekült orvosok foglalkoznak csak, akik ha kell, műtenek a konyhaasztalon is. Ám az egészségügyi készleteket a hatóságok szigorúan felügyelik, rendelkezéseik kijátszása csupán alvilági módszerekkel sikerülhet. Billy az ellenálló orvosok köré szerveződött földalatti mozgalom tagja, csempész, azaz "pengefutár". Az életét kockáztatja azért, hogy mások megmenekülhessenek. A rendszer ellensége ő, mégis az amerikai nép egyik utolsó reménysége. E könyv utóélete legalább olyan izgalmas, mint maga a történet. Alan E. Nourse 1974-es regényét Hollywood leopciózta, és meg is kezdődtek az előmunkálatok. A legendás William Burroughs irodalmi forgatókönyvet készített belőle, a film azonban sosem valósult meg. A forgatókönyv végül Ridley Scott kezébe került, akinek nagyon megtetszett a cím, így megvásárolta a jogokat... hogy egy egészen más filmet forgathasson le, a Szárnyas fejvadászt. Kötetünk az eredeti regényt és az irodalmi forgatókönyvet egyaránt tartalmazza, valódi csemegével szolgálva mind az irodalom, mind a film szerelmeseinek.
Ezt a nyereményt Booker.hu jóvoltából sorsoljuk ki, nektek. http://www.booker.hu/konyv/pengefutar_-_az_igazi_blade_runner_alan_e_nourse_william_s_burroughs/
|
|
|
Nyerd meg a Pengefutár című fantasztikus könyv egyikét a Booker.hu felajánlásából! képek |
|
|