|
Attila 2002- ben indította el a „Házibuli Attilával” című könnyűzenei műsort, amely már 3 éve a Hálózat Televízió képernyőjén látható szombatonként főműsoridőben. A Házibuli az elmúlt 8 évben több, mint 200 élő adással büszkélkedhet, közel 30 televíziós felvételt tartott, és összességében több, mint 400 órán keresztül szórakoztatta eddig a nézőket a legnépszerűbb hazai könnyűzenei sztárok részvételével.
Attila eddig 5 szólólemezt és egy maxi korongot jelentetett meg, amelyek közül három szólóalbum arany, a maxi lemez pedig platina státuszt kapott. Több hazai és külföldi sikerlemezen szerepelnek a dalai. 2009 áprilisában elindult a „Sztárok a konyhában” című szórakoztató receptműsora, amely szintén egyre népszerűbb és nézettebb.
Zenei producerként az Attila albumok mellett Suzy és Jolly Románcok, Kovács Erzsi, Radics Márk lemezeinek munkálataiban vesz részt, 2010 –ben pedig megalapította a Magic Of Music együttest 3 fiatal énekessel. |
|