Facebook
TabuTV
Regisztrálok
Regisztráció Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Hajdu Steve
Hajdu Steve / István
Értékelés (4.1 / 42 ):
Értékelj te is:
Mentsd el a celebet a kedvenceid közé!
Mentsd el a celebet a kedvenceid közé!
Sztár adatlapja
Név:  Hajdu Steve
Becenév/művésznév::  István
Foglalkozás:  Színész
Lakhely:  Budapest
Születési dátum:  1971-01-09
Születési hely:  Debrecen
Csillagjegy:  Bak
Honlap:  http://www.hajduistvan.hu/
Szem:  Barna
Haj:  Barna
Róla
Gyerekkoromat és az általános iskolai éveimet Hortbágyon töltöttem. Ez a név nem csak egy földrajzi helyet takar, hanem egy kis faluét is, ahol felnőttem. Az elemi iskola befejezése után (1985), felvételiztem a debreceni Ady Endre Gimnáziumba, ahol akkor indult egy kísérleti fakultáció, a dráma- irodalmi tagozat, ahová fel is vettek. Bár senki nem tudta, hogy mi is ez az egész, azért lelkesen vetettük bele magunkat az amatőr színjátszók életébe. Ez annyira jól sikerült, hogy első osztály félévében, már többed magammal bukásra álltam néhány tárgyból. De a színjátszó szakkört nem adtuk föl, inkább bugdácsoltunk. Akkor jöttem rá, hogy színész leszek, mert az az egyetlen olyan pálya, ahol (hasonlóan, gimnáziumhoz) félévente lehet "bukni". Hányadtatott kamaszkor után, jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Főiskolára (ma egyetem) először 1990-ben , de akkor a harmadik forduló után nem vettek fel. Nem vette el a kedvem ez az apró kudarc attól, hogy mégis színész legyek, igy még abban az évben a veszprémi Petőfi Színházhoz kerültem mint stúdiós. A stúdiós, a statiszta jobban hangzó kifejezése, de a színházi hierarchiában akárhogy nevezzük, mégis az utolsó helyen áll. De ettől függetlenül még is nagyszerűen éreztem magam, egy új világ tárult ki elém, egy éve még műkedvelő színész voltam, de itt belekóstolhatok a professzionális színjátszásba. Fontosabb "szerepeim" ebben az időszakban: Huszár katona a Kőszívű ember fiaiban, Fiatal pópa, a Bűn és bünhődében, az inkvizíció egyik embere (21-en voltunk) a Szent Johannában, valamint 6. bálozó az Egy hölgy a Maximból című zenés bohózatban. Ilyen erős szakmai évad után jelentkeztem újra az SZFF-re és ekkor 1991-bel felvételt nyertem prózai színész szakra, a Horvai István és Kapás Dezső vezette osztályba. Négy gyötrelmesen szép év volt ez. (Bár a gyötrelem csak az első két évre volt jellemző) Huszan kezdtük az első évet, de kemény rosta vizsgák után 12-en maradtunk, akik mindnyájan diplomát kaptunk 1995-ben. Az 1994-95-ös évadban alakult budapesti Új Színházhoz kerültem, mint harmadéves növendék (színházi gyakorlat), és a diploma átvétele után 1995-ben színművész oklevéllel a zsebemben, leszerződtem a fent említett teátrumhoz. Három évig voltam tagja ennek a tásulatnak, amikor az1998-99-es évadtól a Vígszínházhoz szerződtem,amelynek a mai napig tagja vagyok.
Kapcsolódó cikkek
Harcsa Zoltán elődöntőbe jutott
Ismét szmogriadó Budapesten
Az autósok mentsék meg a BKV-t?
Érszűkület elleni vakcinát árul egy kuruzsló?
Emberi ürülékkel mocskítják a társasházat
Nem valószínű a BKV állami kézbe adása
Rendkívüli ülés a BKV kritikus helyzete miatt
Gyenesi gyanúsított lett
Tarlósnak nem tetszik a melegolimpia
BKV: februártól leállhat a tömegközlekedés
Aranyat ér a magyar pezsgő
Kanadába emigrált a roma főtanácsadó
Tabáninak a szerelme a múzsája + video
Fekete és piros: továbbra is tilos
Pálffy nem tolerálja a bukdácsoló diákokat
Egyre rosszabb a szmog-helyzet
Folytatódhatnak a félpályás útlezárások
Benczés: mindenhol győzelemre esélyes a DVTK
Bűnös élvezet Egy szexiparos titkai
Javaslat a közlekedésfejlesztési források felhasználásáról
A turistáknak 4-es metróval nyomtatnak térképet
Megint változnak a közterületek elnevezései Budapesten
Zöld Pardon: Nem maradhat mostani helyén a szórakozóhely
A vereség ellenére is Hatos és Ligeti a legnagyobb esélyesek
Gallusz Niki házas életet él + video
Európa Liga
VV Anikó és még rengeteg szépség a Club D1-ben
Kocsis István nem kap végkielégítést
Szigorítás Kisújszálláson
Elfogadták a budapesti kerékbilincs-szabályok módosítását
Kórházak állami átvétele
Ismét új zászlaja van Budapestnek
Január 1-jétől államosíthatják a budapesti kórházakat
Változhatnak a kerékbilincselés szabályai Budapesten
Kutyapszichológusnál jártak a sztárok és kedvenceik
Csomor Csilla bohóc akart lenni
Új edző a dunaújvárosi női kézilabdacsapat élén
Tíz éve jegyzik a magyar rekordokat + video
Fagykárenyhítés: Magosz: a kormány segít a termelőknek
Kovács István nem fogyasztott alkoholt baleseténél
Zsaroló üzletembereket fogtak a BRFK nyomozói
A debreceni az ország legnépszerűbb vidéki egyeteme
Claudiára kellemetlen beszélgetés vár
Powell is rajthoz áll Budapesten
A Pápa beelőzte a Haladást: megegyeztek Ferencziről
Óvodákat és iskolákat vonnak össze Egerben
Nyilvános a négy alkotmánybíró-jelölt neve
Megszüntetik a nyomozást az EMFESZ vezetőjével szemben
Tarlós István felfüggeszti a Budaörsi úti buszsáv üzemeltetését
Tarlós István továbbra is kiáll a Zöld Pardon mellett
Gregor Bernadett újra Somogyi Istvánt választotta
Felülvizsgálják a metrók műszaki állapotát
Útlevéllel léphettek a szárligeti lakásba a csaló áldozatai
Tarlós: 154 elavult metrókocsi
Kedvezményekkel és akciókkal nyitotta idei szezonját a Vidámpark
Tarlós: 43 metrókocsit von ki a főváros a forgalomból
Tarlóst élteti Deutsch Tamás a yamm.hu-n
Ejtőernyős célbaugrás
Megnyitották a balatoni vitorlásszezont
István Dániel még májusban is karácsonyozik + video
Megújul az Országos Mentőszolgálat, sárgák lesznek a mentőautók
Hajdú Steve házassága tíz év után is tökéletes + video
Huszonhat budapesti közterület kap új nevet
A dugódíj mellett a vigalmi adót is bevezetnék Budapesten
Elkezdődött, most mégis áll a 4-es metró
Bokaszalag-szakadással kezelt Bartalis István játszana
Caramel meglepődött a remek eredményein
Gyanúsítottól csalt ki milliókat egy tatabányai rendőr
Kökény Roland az egyesre fókuszál
Élete végégig börtönben marad a tompai mészáros
A romagyilkosságok negyedrendű vádlottja nem kíván vallomást tenni
Szalai 1000 méterre készül
Romagyilkosságok: a volt katona vallomást tett, a többiek nem
Verbes István csomagban vette a feleségét + video
Verebes István küzdelme a kilókkal + video
Duplázott a Világjátékok-résztvevő Makai a magyar bajnokságon
Új üzleti ötletekkel állt elő Kokó
Vágó István ismét kinyitja a száját
Két nap alatt 15 ezren szavaztak az Elvis Presley térről
Tarlós István a Moszkva térről, a 4-es metróról és a dugódíjról
Elvis Presley-ről neveznek el közterületet Budapesten
Elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten
Verebes István egyszerű polgári életet él + video
19 milliárdot kaphat a BKV márciusban
Verebes István nem érzi felelősnek magát Bakács helyzete miatt
A Heim Pál, a Bajcsy és a János kórházban indulhat fegyelmi eljárás
Csökkentik a BKV-s vezetők fizetését
Az olimpiai bajnok is megreformálná a vízilabdát
Nyílt levélben áll ki a Sziget mellett az európai fesztiválszervezet
Vágó István túladagolja magának a homeopátiát
VV Ildi bevállalja, nem tudja, mikor volt a második világháború
Ma mutatják be az Új Széchenyi Tervet
Akár már az idén csődbe mehet a BKV
A főváros közterület-használati díjat kér a Sziget Fesztiváltól
Ma új főpolgármester-helyettest választanak
Verebes István lemondott a Mikroszkóp éléről
A szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el a főpolgármester
Eltolják a 4-es metró második szakaszának építését
Tarlós István már nem nassolhat úgy, mint régen + video
Szmogriadó Budapesten is
Tarlós szerint borzasztó szigorú lesz a büdzsé
Segítség azoknak, akik Angliában akarnak élni
7,5 milliárd érkezett a BKV számlájára
Dévényi Tibi bácsi a dupla whiskey-re esküszik + video
Tabáni István krétákat kapott ajándékba + videó
Vágó István távozik a TV2-től
A kalapácsos gyilkos végleg rács mögé kerül
Tarolt a fővárosban Tarlós
Visszajeleztek Papp István elrablói
Ferenczit megműtötték, idén már nem játszhat
Verebes István nem dolgoztatna gyerekeket + video
Üzent az elrabolt békefenntartó
Tragédia! Gyalogost gázolt a válogatott kézilabdázó
Tarlós István: Sok az irigy és az intrikus + video
Tarlós Pilátus előtt mindent bevallott!
Romagyilkosságok: menesztették a tartótisztet
Névre szóló jegyeket vezetnének be a focimeccsekre
Dombóvári István: Mindenki Lajcsi fogyására és hízására figyel! + video
Magyar privátkopó segített az amerikai zsaruknak
Pálffy István családbarát médiát szeretne
Kovács Kokó István: Néha van időm sportolni is! + video
Zámbó Árpi bokszolóként is megállja a helyét + video
Kovács Kokó István teljesítménye lassan leépül + video
Friss információk a halálbrigád ügyében!
Hajdu Steve felesége nem golfözvegy + video
Halálbrigád: A tartótisztje nem gyanakodott a csontrablóra
Gesztesi Károly és Hajdu Steve összeköltöztek! + video
Zuschlag titkára mégsem fellebbez
Hajdu Steve: Nem illik azt mondani, hogy nem! + video
Úszó Eb: Batházi 31. lett 5 kilométeren
Harcra kész minősítést kaptak a magyar katonák
Gesztesi Károly műhasat kapott! + video
Kiültették Tarlós Istvánt
Robbanás Mosonmagyaróváron
Mikola István: Elvadult a helyzet a szülések körül
Első magyar versenyző indulhat a Mr. Olimpia címért
Elszállították a Margit hídnál talált lövedéket
Két miniszterelnöki megbízott
Lemondott Berki Krisztián
Bujtor István Szabadtéri Színpad
Kihirdették a versenyprogramot
Tarlós: Újra kell gondolni a fővárosi beruházásokat
Verebes István utál szerepelni! + video
Turisták ragadtak a Bazilika liftjében
Engedélyköteles lesz a hitelközvetítés szeptembertől
Verebes István kikészül Pákótól! + video
Hajdu Steve legnagyobb gondja a baba! + video
Tokaji aszút forgalmaz egy amerikai áruházlánc
Több mint 139 ezer diák érettségizik hétfőtől
Verebes István kéthetente megy haza! + video
Evezős évadnyitó a Margitszigeten
Hajdu Steve: Mi lenne, ha a férfiakat szeretném? + video
Ligeti kikapott fehérorosz ellenfelétől
40 éve hunyt el Kozma István birkozó világbajnokunk
Perlik Gulyást, az ügyvédek szégyenét
Hazugságfalat állítanak a XVIII. kerületben
Tabáni István debütáló CD-je már a boltokban!
Tarlós a Fradi színeiben folytatja
Piramisjáték ügyekben tett feljelentést a PSZÁF
Egyre kevesebb munkája van Éles Istvánnak! + video
Verebes bocsánatot kér Annácskától
Jobbikos a politikus elleni akcióban?
Annácska perrel fenyegeti Verebest
Pofoncsata és 62 éves bokszoló az Edőcsnél + video
Hazai iskolák fogtak össze a Haiti túlélőkért
Tabáni István nem olvas magáról! + video
Újabb feljelentések a BKV-nál
Kezdődik a Bocskai ökölvó emlékverseny
Tabáni István végleg elhagyta a múzeumot
Gránátvetővel lőttek magyar katonákra Afganisztánban
Tovább gyűrűzik a nyerőgép ügy
Több száz sértettje lehet a dombóvári uzsoraügynek
Tarlós István menzán ebédel
Tabáni István fél a vezetéstől + video
Győzike: Félek, hogy tönkreteszik Tabáni Istvánt! +video
Letartóztatták az Alma Patikák korábbi tulajdonosát
Tarlós István állatvédő naptára! + video
Tabáni István még nem csajozik + video
Juszt László legyőzte Joshi Baratot
Tabáni István elfáradt! + video
Tíz pasi ugrott volna Orosz Barbara után a Dunába
A vasutasok is sztrájkot hirdetnek
Nyakó csak súlyosbítja az MSZP-s benzinbotrányt
Meghalt a robbanás súlyos sérültje
Lemond az MLSZ elnöke
Szellő István: Erős Antónia kisimult az anyaságtól + video
Tarlós István: Engedjék be szilveszterkor a kutyákat a lakásba
Nyakó István eltévesztette a házszámot
Plüssmajomban küldtek éles lőszert Nyakónak
Sztrájk lehet a BKV-nál
Nem tettek le az építkezésről a Tubesen
2009 Csillaga Tabáni István
Tarlós István levele Demszky Gábornak
Megszólalt a romagyilkosság gyanúsítottja
Közokirat-hamisítás miatt is vizsgálódnak BKV-nál
Drasztikus felvételi ponthatár emelés
György István közleménye
Dj Szatmári remixelte Szűcs Judit dalát
Vágó István: tévék fognak megszűnni!
Obama nem hajlandó fogadni Bajnait
Elhunyt Sárkány István tornászikon
Elfogadták a jövő évi költségvetést
Vásáry André beszólt A társulatnak
Varga F József: Egy b*zmeggel ne csináljunk poént!
Budai Bernadett lebuktatta az MSZP
Budai lebuktatta az MSZP-t
Elkapták az elásott pár gyilkosait
István Dani nem direkt alázta a hírességeket + video
Az Országgyűlés elfogadta a 2010-es költségvetést
Tüntetnek a tejtermelők csütörtökön
Öt hónap alatt csak egyszer bűnözött Tarlós István
Hiller együttműködne az oktatás és kultúra területén Kínával
A Fidesz számára veszélyes a kormány tevékenysége iránt növekvő szimpátia
A Jobbik nem akar SZDSZ által irányított narancsköztársaságot
VDSZSZ: sikeres volt a hétfői sztrájk
Úgy megy a sztrájk, ahogy tervezték
Távozik posztjáról a MÁV vezérigazgatója
Túl bátortalan a magyar Freddy Mercury
Katasztrófeveszély a Maconkai víztározón
Mikola: botrányos Oláh Lajos (MSZP) megjelenése egy ÁNTSZ-kiadványban
Fidesz: tart az elszámoltatás jogszabályi előkészítése
Varga Mihály mindig azok szája íze szerint beszél, akik éppen hallgatják
Balsai István lett a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója
Bujtor Istvánt csütörtökön temetik
Reagálás a Blikk cikkére
Kiállítás nyílt a 125 éves Operaházról
Candida gomba fertőzte meg Bujtort
Könnyező színészek a színpadon
Elhunyt Bujtor István, a Kárpát-medence Bud Spencere
Vágó István az RTL vezér fejére nőtt!
Az MSZP szerint jól működik a munkahelymegőrzés
Fidesz: Székely 'szorítsa be' Oszkót
Kökény Mihály: a kórházválság kezeléséhez szakmai-politikai konszenzus kell
Mikola István: elégtelen a kórházválság felszámolásához a kormány ajánlata
István Dániel megszabadult a tetkójától
Gáz: a beszerzésinél csak kisebb lehet a végfelhasználói ár csökkenése
Posta Victor Michael Palin nyomában
All in! Buga Kálmán tanítványa mindent vitt!
Lendvai nem tud arról, hogy Kocsis kinevezését az MSZP kérte volna
Sólyom László fogadta a révkomáromi Szent István Szoborbizottság tagjait
A debreceni tóraégetésben ellentmondásos K. István szerepe
A Nemzetbiztonsági Bizottság kedden tárgyal a sorozatgyilkosságról
Tarlós: félrevezetik Budapest lakosságát a 4-es metró finanszírozásáról
Négy férfit gyanúsítanak a mezőkovácsházi verekedéssel
Kisteleki, Koeman: az együttműködés hozta meg a sikert
Csúcskategóriás ultrahangkészüléket kap a Bethesda Gyermekkórház
Ország Tortája bemutató a Kossuth téren
Véber jó időt ígér a tűzijátékra
A fővárosi szocialisták szerint Tarlós István
Ferencesek jubileumi zarándoklata Esztergomból Mátraverebélybe
Steiner Pál: az SZDSZ nélkül nem lehet meneszteni Kocsis Istvánt
Fidesz: csőd fenyeget az egészségügyben
Az MVM-hez fordul Kocsis miatt az LMP
Somogy Televízió: pénzlefoglalás Seffer Istvánnál
Kocsis István: titkolták előlem Szalainé végkielégítési ügyét
Kilenc kórház a legsúlyosabb eseteknek
Seffer Istvánt kiengedték, házi őrizetben marad
Erdei Zsolt fiát a box helyett a labda izgatja + video
Madonna koncert a Puskás Stadionban?
Fidesz: Bajnai szabaduljon meg Draskovicstól!
Távozik a BKV-tól a humánigazgató
Újabb utcák kapnak díszburkolatot Szolnok belvárosában
Sikeresen működik a Bedőcs István Ökölvívó Sportegyesület
Bajnai Gordon ma bankvezetőkkel tárgyal
Csaknem 93 millió forintból fejlesztik a Zemplén Európa Házat
Kisteleki rábólintott a Chello ajánlatára
Sérülés miatt nem lesz ott a vb-n Szécsi
Kisteleki kedden tárgyalt a futballszurkolók képviselőivel
Asztalos újabb aranya
Ismét vezetőváltás lehet a BKV élén
Andrási Miklós lett a MÁV Zrt. elnöke
A valaha mért legmagasabb vízállás
Szabó István filmjei Londonban
Szombaton döntenek az SZDSZ tisztújításának időpontjáról
Két magyar aranyérem az ökölvívó EU-bajnokságon
Erős Antónia nem híradózik már
Újabb négy magyar ökölvívói érem
MSZP: a Fidesznek csak egyetlen korrekt mondatot kellett volna mondani
Az MSZP kongresszuson értékeli az elmúlt időszakot
Szellő Istvánnak ikrei lesznek, mégis magányos
Verebes István: Ez egy fikázó ország!
MSZP: A gyógyszer nem drágul
Hernádi titkos élete
Pákó majdnem vízbe fulladt
Bántalmazták a Ráckevei HÉV egyik kalauzát
Az SZDSZ szavazói a félelem és a kirekesztés ellen voksolnak
Szebeni István magánélete tabu
A hírnév és a lakóhely dönt az egyetemi jelentkezéskor
Vágó István: Törvénytelen, amit Tihanyi művel
Szellő István büszke fiaira
SZDSZ: május 9. legyen munkaszüneti nap
Két új tulajdonosa lett Overdose-nak
Fidesz: népszavazást a képviselői költségtérítésről
Grosics Gyula elhagyhatja a kórházat
Nyakó: a Fidesznek csak kommunikációs programja van
Hiller: a megkezdett oktatási programokat folytatni kell
Hiányosan léphet pályára vasárnap a Győri ETO FC
Vágó István: Én nem voltam ennyire aljas
A Balatonringen, a Hungaroringen sem lesz futam 2009-ben
Katapult: repült az esélyegyenlőségi főigazgató
Vágó István távozik az RTL Klubtól!
Újra kinyitotta kapuit az Edőcs István Ökölvívó Egyesület
Terézvárosi ingatlanpanama
Daróczi: alantas mondatok Orbántól
Tülekedés a szocialista párt vezető posztjaiért
Tarlós István revansot venne Demszky Gáboron
A nagy nevettető: Éles István a Tabu Tv-ben!
Egységes bérlettel lehet utazni a fővárosban
Vasutassztrájk az ünnepek alatt is?
Verebes István: Pénzre és ismertségre volt szükségem
Vasárnap folytatódik a vasutassztrájk
Előzetesben marad Zuschlag titkára
Újra Pókerarcok a képernyőn
Bemutatták Gyurcsány Ferenc blogkötetét
Négyezer munkahely szűnt meg
Gyurcsány konzultál az EP-listáról
Orbán: rendezni kell a szlovák-magyar viszonyt
Mennyit keresett Kovi Berlinben?
Gránátot dobtak az MSZP irodaudvarába
Nyitott mandátum Gyurcsány Ferencnek
Lados István vallott
Halálos baleset Szolnokon
A magyar sportban hiányzik a támogatás
Eredménykampányt kezd az MSZP
Az MSZP elnöksége összehívta a rendkívüli kongresszust
Stumpf István bepereli Dávid Ibolyát
Keleti Györgyi első vendége: Nyakó István
Az ellenzék nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén
Hiller István: évente 17 milliárd a tehetséggondozásra
Orbán Viktor szerint a polgári kormányhoz méltatlan Dávid és Stumpf vitája
Gyenesei: megvan a fedezet a panelfelújítások folytatására
Gyurcsány rendkívüli MSZP-kongresszus összehívását kezdeményezi szeptember 27-re
MSZP-frakció: a jóléti kiadások nem kurtíthatók
Daróczi Dávid: megnövelt jutalmat kap a vízilabdacsapat és a kenu páros
Gyenesei szerint nincs kudarc, csak kijózanító valóság
Kocsis Istvánt választották a BKV vezérigazgatójává
Tarlós: Demszky adjon választ a metróépítés körüli kérdésekre!
Több mint 110 ezer látogatója volt a kecskeméti repülőnapnak
Kecskeméti repülőnap - A nap első felében 35 ezer látogató
Egymilliárd forintos ökoturisztikai fejlesztés a Dráva-medencében
MSZP: óvodáztatási támogatás január 1-től
Judy Nero kórházban, újabb sztár került áldott állapotba?
Szebeni István lecsúszott az RTL Klubról
Az MSZP szerint a televízió találta ki a drogos történetet
Helmeczy leváltását akarja az FSZSZ
Augusztus 15-ével szerződhetnek át a MÁV ÁBE ügyfelei más biztosítóhoz
MÁV ÁBE - PSZÁF: mindenki fizesse be a biztosítás díját
A Fidesz szerint a kormány hülyének nézi az embereket
Ég veled Koló!
Hiller István szerinz fontos a felsőoktatás korszerűsítése
Még nem döntenek az új BKV vezérigazgatóról
Orbán és Tőkés: fontos a megegyezés az erdélyi magyar pártokkal
Elbert Gábor lemondott
Kolonics György már korábban is szédült
Hátrányos helyzetű települések pályázatairól döntött a szakminiszter
Alföldi Róbert hivatalosan is a Nemzeti Színház főigazgatója
Gregor Bernadett válik
Sztárok a tanulásért
Újra István, a király
Szabó István elnök lett
Nyíregyházi lovas nyerte a Nemzeti Vágta 30 milliós fődíját
Sztárok a ringben- újra bokszolnak a hazai celebek
Fegyvert fogtak Szebeni Istvánra!
Az MLSZ bizonytalan
Azurák Csaba is távozik
Új életet kezdett Szellő István!
Pálffy István fél évre eltűnik
Módosíthatják a sztrájktörvényt
Havas Henrik ismét kritizál
Házi őrizetbe helyezték Zuschlag személyi titkárát
MÁV: hétvégére megnevezik a felelősöket
Budapestről indul a Dakar-rali?
Botrány: egy fillért sem kaptak!
Megszavazták az egészségbiztosítási törvényt!
Vége a sztrájknak!
Balázs és Vágó új műsorokat kap
Elválnak Vágó István és Balázs útjai
Sztárok dobozolnak a Mikulásgyárban
Ferenczi, Priskin és Tímár is gólt szerzett Angliában
Verebes megkérné Jakupcsek kezét
Hitelesítették az összegyűlt aláírásokat
Sztrájkba borult az ország
Gaskó István: 11. 21.-e klasszikus munkabeszüntetés
Mikó István bárhol elalszik
Kovit feljelentették
Vágó István dührohamot kap Sebestyén Balázstól
Otthon lábadozik Sztankay István
Édesapját gyászolja a népszerű híradós, Szellő István
Sztankay István kórháza került
Friss: Szünetel a vasúti közlekedés Rákospalota-Újpest és Rákosrendező között
Megtérítette a kárt, így nem kell tartania a börtöntől Marsovszky Balázsnak
Ismét kifaggatták Zuschlag titkárát
Magyar fiatalok szoborrongálása Szlovákiában
Elővették Molnár Lajos régi kórház-ötletét
Felvételi - Hiller elégedett, a Fidesz nem
Stumpf István: Gyurcsány felélte politikai erőforrásait
Vágó istván - lebukott Hajdú előtt
Oláh Ibolya - menyasszony lett
Vágó István és Rózsa György újra látható lesz az MTV képernyőjén
Vágó István - segít az arra érdemeseknek
Vágó István - Átverték
Anettka - férje, Forgács Rezső megvereti Váncsa Istvánt!
Csiszár Jenő röhögve szaladt ki a stúdióból
Vágo István hat éve megfigyelés alatt áll
Fábry Sándor kiosztotta Verebeséket
Európai városok antik járművei járnának
Elhalasztották Kaszás Attila műtétjét
Eperjes Károly 300-szor vetkőzött Gáspár Sándorral
Bajor Imre Vágó Istvánnak: Mi a f*sz van, b*zd meg?
Sztankay István akciósorozat-főszerepet szeretne
Stohl András nem lett milliomos
Budán ünnepelt Jackie Chan mestere
Pákó lekörözte Stohlt
Minden rendőr arcát videóra rögzítették a tüntetők
Nyilatkozik a Chippendale Lelkész
Ki állítja meg a pénzéhes képviselőket?
Szmogriadó van Budapesten is
A társasházi sikkasztó sztár áldozatai
Hozzászólások
Új hozzászólás Új hozzászólás a sztárhoz
Baloghsandor 2011-05-26 12:19:51
Jó fej kár ,hogy alájátszik a Heti hetesben Farkasházi butaságainak.
Szamosfalvi Szilvia 2011-05-06 10:26:36
elmegy..
Szabadi László 2010-11-01 09:23:22
Jó fej! Csipem.
Sylvia 2010-08-05 13:19:35
Steve-et nagyon szeretem mert mindig minden nyilatkozatában őszinte! Mindig olyan nagy szeretettel beszél a feleségéről és ez nagyon szimpatikus, vállalja az érzéseit. Kívánom nekik hogy minél hamarabb összjöjjön a kislány amiről álmodozik. Én már csak tudom, nekem is van egy :)
Impresszum Kapcsolat Médiaajánlat Adatvédelmi nyilatkozat Tabu TV Arca Pályázat Karrier