|
2004. szeptember 29-étől 2009. április 14-ig Magyarország miniszterelnöke, 2006-tól országgyűlési képviselő, 2007-től 2009-ig a Magyar Szocialista Párt, 2010-től pedig pártja Demokratikus Koalíció Platformjának elnöke. Apai nagyapja, Gyurcsány Géza pénzügyőrtisztként dolgozott; apja, id. Gyurcsány Ferenc pedig ötévesen elvesztette szüleit; lecsúszott középosztálybeli családból származott, és rendezetlen életmódot élt. A Magyarok Világszövetsége által feltárt iratok szerint édesapját többször elítélték kisebb bűncselekmények elkövetéséért.[7]; gyakori és túlzott alkoholfogyasztása[8][9] és rendszertelen munkaviszonya pedig nehéz életkörülményeket teremtett a család számára. Édesanyja, Varga Katalin pápai munkáscsalád gyermeke, gyárban dolgozott. A család az ifjabb Gyurcsány Ferenccel és Éva nővérével Pápán telepedett le egy komfort – fürdőszoba – nélküli lakrészben, egy egykori gazdag kereskedő házában, amelyben velük együtt több szegény család lakott. A gyerekek mégis „normálisan” nőttek fel az anya takarékos és beosztó gazdálkodásának köszönhetően. 1976-ban a család a lényegesen jobb körülményeket biztosító, akkor épült Vajda Péter lakótelepre költözött. A legális letöltés híve, az iPodjához kapott programmal töltöget le zenéket az internetről 99 centért. |
|