|
Bálint Antónia 1969. május 30-án látta meg a napvilágot. Artistának készült, gyerekkorában 7 évig szertornázott. Ugyanakkor belekóstolt a közszereplésbe is, hiszen 7-8 éves korától folyamatosan reklámfilmekben mutatkozott.
Szülei meglehetősen szigorúan nevelték, így nehéz volt elképzelni, hogy helyes kis arcának fotózásán kívül továbbjutásról is szó legyen. Mégis, 18. életévének betöltése után elköltözött otthonról, s külföldi magazinokban jelentek meg fotói, majd benevezett a Miss Hungary versenyre is. Mindössze huszonkét éves volt, amikor 1991-ben meg is választották szépségkirálynőnek, s természetesen megkapta az ezzel járó koronát. Az öröm nem tarthatott sokáig, hiszen külföldi fotói előkerültek, s még abban az évben el is vették tőle a szépségkirálynőnek járó jelképet, a koronát. Ő azonban nem nyugodott bele a döntésbe, s pert indított. Hat évébe került, mire a bíróság kimondta, hogy jogtalan volt a trónfosztás. Így talán ő volt az egyetlen királynő, akit kétszer koronáztak meg. Utána hosszabb időre visszavonult, s a szülei mellett dolgozott a saját édességboltjukban. Előbb szépségkirálynővé választották, majd megfosztották koronájától egy olasz magazinban megjelent aktfotók miatt. Hat év pereskedés után visszakapta az ékszert. |
|